Babaváró

Babaváró

A KÖNNYEBB TERMÉSZETES SZÜLÉSÉRT

By: | Tags: | Comments: 0 | március 9th, 2015

A gátvédelem méltó kimenetele egy élettani természetes folyamatnak, a szülésnek és nagyon fontos feladat minden résztvevő számára. Értelem szerűen mást jelent a gyermekét szülő anyának, a megszületendő gyermeknek és a gátvédelmet művelő szakembernek. Az első gyermekét váró nőnek egy ismeretlen, kicsit misztikus feladat, míg a többedik szülésnél egy korábbi pozitív tapasztalat esetén a megszerzett testtudat kamatoztatása.
A megszületendő gyermeknek milliméterről- milliméterre teljesítendő nagy utazás és a megérkezés gátjának a leküzdése. A szülést kísérő szülésznőnek és orvosnak egy összetett szakmai feladat és minden gátvédelem egyedi kihívás ahol szem előtt tartva az egészséges gyermek és a lehető legkisebb anyai sérülés elvét világra segítik az újszülöttet. A gát védelme akkor történik, amikor a gyerek áthalad a hüvelyen, de az előkészületek sokkal korábban a szülésre való felkészüléskor kezdődnek. Tapasztalataim szerint egy várandós asszony a 28-30 hét  után foglalkozik azzal, hogy miként történik a szülése. Jó esetben ilyenkor már tudja, hogy kik fogják kísérni a szülését és elkezdődhet az a közös készülődés és a partner kapcsolat kialakítása. A szülésre való felkészítőn egy kölcsönös megismerkedés közben olyan tematikát követünk, ami végig vezet a szülés élettani folyamatán, betekintést enged a kórházi kalandba és bevezet a szülést segítő praktikákba.

Szülésznőként gyakran tapasztalom, hogy a szeretetteljes biztonságnak varázs ereje van a szülés körül. A gátvédelmet egy folyamat része ként szabad megközelíteni és nem egy önálló manuális ügyként, amit majd mi jól megcsinálunk. Olyan szülészeti körülményeket célszerű teremtenünk amiben a vajúdás és szülés kiteljesedésének a lehetőségei a lehető legjobbak.

Meghatározóan fontos gátvédelmi szempontból, hogy a megszületendő gyermek állapota milyen?
A jó magzati állapot ad lehetőséget egy olyan lassú élettani ritmus követésére, ami alatt a hüvely sérülés nélkül képes feltágulni a szükséges mértékig.  A sikeres gátvédelem érdekében a megfelelő testhelyzet mellett különböző technikákat és praktikákat alkalmazhatunk. Gátmasszázs olajjal végezhetünk rugalmasító masszázst már néhány héttel a szülés előtt így a gát rugalmasabbá válik. A szülés közbeni megfelelő légzéstechnika az áthaladási ritmus szabályozásában segít. A gátvédelmi praktikák közül a legnagyobb figyelmet a Natalis gátvédő gél  érdemli, mivel képes lerövidíteni a szülés idejét és egy különös bevonatot képezve a hüvelyfalon jól pártolja a baba áthaladását a szülőcsatornán ezzel biztosítva a gát védelmét. Egy nyugodt gyermekágyi időszak érdekében, amitől az anyatejes táplálás lehetősége és az egymásra hangolódás zökkenő mentesebb lesz.

Nyulas Jolán szülésznő

forrás: http://natalis.hu/